Elhatárolódás

Az Országos Polgárőr Szövetség megerősíti korábbi állásfoglalását, amelyben elhatárolódik a „szikszói kettős gyilkosság” gyanúsítottjának cselekedetétől.

Mint azt korábban már közleményében az OPSZ kijelentette: Sz. Sándor nem a polgárőrség tagja. Megítélésünk szerint visszaélt Szikszó lakosságának bizalmával, amelyet kihasználva a helyi önkormányzat képviselője lett, később pedig ugyancsak élvezve a település lakosságának bizalmát, a polgárőrség tagjai közé lépett.
Az Országos Polgárőr Szövetség elhatárolódik minden olyan személytől, akik életvitelükkel, tetteikkel és cselekedeteikkel csorbíthatják a 63 ezer tagot számláló civil szervezet eredményeit, a lakosság polgárőrökbe fektetett bizalmát. Az OPSZ tagjai magas erkölcsi normák szerint végzik önkéntes munkájukat a települések közbiztonságának fenntartása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében. A polgárőrség valamennyi tagja mélységesen elítéli egykori polgárőr társának feltételezett súlyos tettét.

Budapest, 2019. április 15.
Országos Polgárőr Szövetség