Cserépfalui lett a hónap polgárőre

Sikeres bűnmegelőzési és rendezvénybiztosítási munkát végeznek.

Az Országos Polgárőr Szövetség szeretett volna egy olyan elismerést, amellyel havi rendszerességgel jutalmazhat, emelhet ki tagjai közül valakit, így az aktív közterületi szolgálatot ellátó polgárőrök elismerésére létrehozták a „Hónap Polgárőr Járőre” címet, amelyet júniusban első alkalommal kaphatott meg az országban valaki. A júliusi, második alkalommal odaítélt elismerés rögtön a polgárőrség „bölcsőjében”, vagyis megyénkben „landolt”, ugyanis Virág András, a Polgárőr Egyesület Cserépfalu elnöke érdemelte ki a megtisztelő címet.

Kisebb bűncselekmények

Cserépfalu igazán gyönyörű természeti környezetben bújik meg, a majd ezer lélekszámú településre madárcsicsergős, napsütéses délelőttön érkezünk. A csend és a nyugalom kapcsán, amivel találkozunk, önkéntelenül merül fel bennünk a gondolat, hogy itt, ebben a nagy nyugalomban biztosan nincs sok feladata egy polgárőrnek. Persze erről később kiderül, hogy csak a laikus szólalt meg bennünk.

Virág Andrást éppen az egyik portánál találjuk egyeztetésben, ahol felújítást végeznek. Kezet szorítunk, és jön velünk, hogy leüljünk kicsit beszélgetni. Persze elsőként a kezdetekről kérdezzük, vagyis hogy mi indokolta az egyesület megalakulását.

– Sosem volt itt komoly bűnözés azért, de egy-egy lopás, besurranás, házalás, mezőgazdasági lopás, nagyon elvétve talán betörés hétvégi házba előfordult akkoriban. Nem volt kirívó, de a lakosság számára nyilván egy bűncselekmény is sok. Persze emellett benne volt a polgári segítségnyújtás, ha kell, a katasztrófahelyzetekben való közreműködés is. 2013-ban egy baráti társaságként indult, katonaviselt emberek vagyunk, sőt volt, van köztünk tartalékos őrnagy, vámos őrnagy is. Egy szentendrei polgárőrvezető segített nekünk abban, hogy miként kell ennek a formalitását megadni és elindítani az egyesületet. Tizenketten voltunk kezdetben, de persze azóta bővültünk, jelenleg 18-an vagyunk, de négy cserépváraljai polgárőr is a tagjaink között van, ugyanis az ottani önkormányzat megkeresésére velük is kötöttünk együttműködési megállapodást, és ott is végezzük a feladatot – meséli a kezdetektől.

Heti több alkalommal járőröznek éjjel is, nappal is mindkét településen és a külterületeken is, ahonnan némi támogatást is kapnak cserébe a víkendház-tulajdonosoktól. Emellett jelentős feladatokat jelentenek az önkormányzati és egyéb szervezésű rendezvények biztosítása, levezénylése, a parkoltatás, az érdeklődők információval ellátása. Például jelentős túrák vannak a környéken, így a közelmúltban rendezték meg a Bükkinyúlsz elnevezésű, több mint 800 indulót vonzó rendezvényt, amelynek a kiinduló- és az érkezőpontja is Cserépfalu volt. Ennél is nagyobb a Less Nándor Emléktúra, amelynek a résztvevőit idén háromezerben limitálták, de a családtagokkal, érdeklődőkkel együtt így is több ezer emberről, autóról, buszról volt szó, amelyek megjelentek a településen.

Eredményes munka

– Ez a rendezvény komoly közlekedési, parkolási káoszt eredményezett, amíg nem voltunk, de az utóbbi években már sikerült rendezetten lebonyolítani – mondja Virág András. Ezek mellett több helyi szervezésű rendezvényen dolgoznak még egy évben, de ha hívják őket, szívesen segítenek a környező településeken is.

A munkájuk eredményeként a bűncselekmények száma gyakorlatilag nullára csökkent, nemcsak a besurranások és a házalások szűntek meg, de a hétvégiház-feltörések is. Ennek megfelelően a lakosság körében is jelentősen nőtt az eltelt majd hat év alatt az elfogadottságuk, a többség örül a munkájuknak és támogatja őket. Ahogy az önkormányzattól is megkapják az erkölcsi megbecsülést és az anyagi támogatást is, így például két telefont is biztosítanak számukra. Ugyanakkor maguk is sokat tettek a minél komfortosabb és minél jobban ellátott működésükért. Irodahelyiséget, garázst alakítottak ki maguknak pártoló tagjaik segítségével. Egységesen tudnak megjelenni, mindenkinek van megfelelő ruházata, pályázaton nyerték a Suzuki terepjárót, ahogy pályázati forrásból szereztek be szivattyút, aggregátort, fényképezőgépet, számítógépet, de eszközökkel, bójákkal, kordonokkal, szalagokkal is rendelkeznek. Az ügyes pályázatoknak köszönhetően az autóra már gumiszettet is nyertek, és most is nyújtottak be ilyen pályázatot.

A szivattyúra szükség is volt a közelmúltban, ugyanis június 23-án korábban soha nem látott villámárvíz sújtotta a települést, amely során szervezték, koordinálták a lakosok és ingóságok mentését, a pincék kipakolását, a szivattyúzást.

Tízezer szavazat

Bejutott a polgárőr-egyesület a MOL Helyi Érték Pályázatának döntőjébe is, amelyben három civil szervezet versengett régiónként, és a kijelölt benzinkutakon tudtak rájuk szavazni. A cserépfalui polgárőrök egy kis plakátkampányt is folytattak, amelynek eredményeként tízezer szavazatot kaptak, amire nagyon büszkék, annak ellenére is, hogy végül nem ők nyertek a pályázaton.

– Váratlanul ért a dolog, nem is számítottam rá, hogy országos elismerést kapnék. Persze örülök neki, de úgy vagyok vele, hogy ezt nemcsak személyes elismerésnek veszem, hanem az egész csapaténak, közös munkánk van benne. Valamit csak jól csinálunk, ami a megyei és országos vezetésre is eljutott – mondja az elnyert címről Virág András, hozzátéve: csinálják tovább a dolgukat, ahogy eddig a közösség szolgálatában.

Forrás: Horváth Imre

www.boon.hu