post

Március 15. rendezvény biztosítása Miskolcon

  • Március 15.-én rendezték meg idén XX. alkalommal a Népek Tavasza nevű teljesítmény túrát, melyen a Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület és a Miskolc Lyukóvölgy – Vasgyár Polgárőr Egyesülettel közösen biztosította a helyszínt és a zavartalan rendezvény lebonyolítást.
  • Szükség is volt erre, mert közel 1900 résztvevő vett részt az eseményen, mely Egyesületünk tagjai számára is kihívás és meglepetés volt, ám sikeresen állták is a sarat. Mindamellett a kellemes tavaszi időjárásnak köszönhetően rengetegen nem a teljesítménytúrára, hanem az Állatkertbe, vagy csak úgy a Csanyikba látogattak ki, tehát elmondhatjuk, rengeteg ember fordult meg ott. Egyesületek tagjai örömmel segítettek a túra biztosításában, Önként Önökért. – Mondta el rádiónknak Telekes Zsolt a Miskolc-Diósgyőri Polgárőr Egyesület elnöke.

     

post

I. Miskolci Polgárőr nap a Csanyikban

post

Egy polgárőr és a lakók figyeltek fel a füstre

A Miskolc Diósgyőri Polgárőr Egyesület polgárőre a lakók segítségével fékezte meg a tűzet Miskolcon, egy Hegyalja utcai tízemeletes bérházban december 24-én.

Orbán Tamás, a Diósgyőri Polgárőrség egyik tagja, lakásából kilépve tapasztalta, hogy az épületet erős füst és égett szag árasztotta el. Több lakó segítségével azonnal átvizsgálták a lépcsőházat, melynek során azt tapasztalták, hogy egy földszinti lakásból füst áramlik.

A tulajdonos csak hosszas dörömbölés után nyitott ajtót, ezt követően a polgárőr azonnal kivezette az ötven év körüli férfit és kutyáját a füsttel teli helyiségből. Orbán Tamás a fejére húzta pulóverét, bement a lakásba és eloltotta a lángoló konyhaszekrényt, majd gondoskodott a helyiség átszellőztetéséről. A tüzet a tűzhelyen felejtett serpenyő okozta, az eset során szerencsére nem sérült meg senki.