Néhány jó tanács a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembereitől.

Azt utóbbi hónapokban megszaporodtak Jász-Nagykun-Szolnok megyében a jármű önkényes elvétele bűncselekménnyel kapcsolatos jogsértések. A bűncselekmények elkövetését lehetővé tévő okokat és körülményeket megvizsgálva a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetésekor sok esetben maga a tulajdonos teszi lehetővé, hogy a gépjárművét ismeretlen személy önkényesen elvigye. Felelőtlen magatartás az, hogy a tulajdonos a gépjármű gyújtáskapcsolójában hagyja az indítókulcsot!

Több alkalommal tettünk közzé a jogsértésekhez kapcsolódó bűnügyi közleményt:

A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy az elkövetőknek csak egy pillanat kell ahhoz, hogy a gépkocsi ablakát betörjék, vagy észleljék a lehúzott ablakot, a járó motort, majd villámgyorsan megszerezve a kiszemelt értéket, távozzanak a helyszínről! Annak érdekében, hogy elkerüljék az áldozattá válást és megelőzzék a gépkocsifeltöréseket, kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat.

  • Semmiképp se hagyja az indítókulcsot a gépkocsiban!
  • Mielőtt a gépjárművet magára hagyja, győződjön meg arról, hogy a jármű ajtajai és ablakai megfelelően záródtak!
  • Ha csak rövid időre távolodik el az autótól, akkor is gondosan zárja be az ajtókat, ablakokat és a csomagtartót, illetve kapcsolja be a riasztót!
  • Kiszállás után ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!
  • Gépkocsiját lehetőleg őrzött parkolóban, lezárva, riasztóval élesítve hagyja!
  • Az esti órákban, ha mód van rá, kivilágított helyen parkoljon!
  • Soha ne hagyjon személyes iratokat és értéket a járműben!
  • Járműből történő kipakoláskor se hagyja felügyelet nélkül az autóját!
  • Riasztó berendezését egészítse ki mechanikai védelemmel! (Pl: kormány-, pedál-, váltózár)
  • Ha a gépkocsiba híradástechnikai készüléket vásárol, lehetőleg olyat válasszon, aminek levehető előlapja van, vagy fiókszerűen kihúzható!

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, díjmentes segélyhívó számon! Gépkocsifeltörés esetén fontos a helyszín eredeti állapotának megőrzése!

Forrás, fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás